Hol a gólya?

   Nah, ma már nem vagyok olyan zsémbes, mint tegnap, sőt rájöttem nincs miért aggódjak ilyen hülyeségek miatt. Eldöntöttem, azt fogom csinálni, finoman mindenkit kijavítok egyszer kétszer, aztán ha mégse veszik figyelembe ezt, akkor elkönyvelem annak aminek akarom magamban :P.

    Más! Pár hete beszélgettünk férjecskémmel arról, hogyan fogjuk átalakítani a hálószobát úgy, hogy mindenkinek azért meglegyen a saját kis területe, amiénk külön, a babáé külön. Úgy gondolom, mindenkinek szüksége van egy kis magánszférára, ami az övé csak, így a babának is. Ezért megbeszéltük melyik sarok lesz csak neki kialakítva. Erre az oldalra teszünk majd színes tapétát, matricákat a falra, éjjeli lámpácskát, baldachinos ágyát és a kommódot, amit ugyancsak színes matricákkal akarok dísziteni. Mivel kiderült Júliánk lesz, minden kislányos kell legyen! Nah már most, sokan ebben a helyzetben rögtön Barbies vagy Disney hercegnős kiegészítőket vásárolna  és mindent rózsaszínre, pinkre festene, csinálna. Hát én nem!!!! Nem mintha nem tetszene nekem is, de mániáim egyike, hogy Júliámnak valami más, kevésbbé megszokott, kicsit eredetibb legyen. Párommal határozottan, egyöntetűen döntöttünk!!!

A választott motívum: tündérek!!!

   Biztosan sokan ismerik Csingilinget (Tinkerbellt) a kis tündérlányt és barátait az egyik ugyancsak Disney meséből. Na hát mi velük fogjuk díszíteni Júlia kis sarkocskáját!

   Annak, aki nem ismerné Csingilinget teszek fel pár képet rólluk és arról, hogyan képzelem is a sarok berendezését.

   Ő Csingiling és barátai :

 Közülük a kedvencem Silvermist a víztündér :

A falra és a kommódra ilyesmi matricákat keresek:

Körülbelül ilyesmi lenne a végeredmény:

   No, tegnap voltunk a 20. hétre előjegyzett UH-n és elmondani nem lehet, milyen csodálatos volt.

   Férjecskémmel ketten mentünk, nem is tudtam volna nem vinni magammal, mert olyan lázban égett, hogy már nem bírtam vele. Hetek óta számolta, mint a gyerekek, hányat kell még aludni az ultrahangig. De megérte!!!!

    Elég sokáig vizsgáltak kb. 30-40 percig, de ez volt életem első olyan vizsgálata miközben azt kívántam soha ne hagyják abba, még még még. Nem tudnám az összes dolgot felsorolni amit megnéztek, lemértek, de a legfontosabbak: a kis feje (mérete, térfogata, kisagya, nagyagya stb.), a gerince, a szive (jobb kamra, ball kamra, vérkeringés), a két kis veséje, a gyomra, a végtagjai, az ujjacskái és végül de nem utolsó sorban a neme. Hát igen :D, gondolom már mindenki rájött a blog új külalakjáról, hogy bizony kislányról van szó. Nagyon örülök neki, bár szerintem a kisfiúnak is így örültem volna, de valahogy mégis. Ha őszinte akarok lenni, 14 éves korom óta az volt az álmom, hogy majd lesz egy fekete hajú, zöld szemű kislányom. Minden esély megvan rá, hogy ez így is legyen, de nem leszek csalódott akkor sem, ha barna szemmel és/vagy barna hajjal születik.

   Az egyedüli dolog, ami nagyon zavar és kicsit csalódottá tesz, az a kislány neve. Szerintem minden anya olyan nevet szeretne adni a gyermekének, ami számára jelent is valamit, ami valamilyen oknál fogva megragadja és szépnek találja. Nekem ilyen név lett volna a Lilla. Pár évvel ezelőtt, amikor álmodoztam még csak, hogy lesz egy kislányom a Vivien név tetszett, talán a jelentése miatt leginkább (élő, eleven). De most mióta ez a kis cseppség a hasamba költözött, a Lilla és a Júlia név van a fejemben egyfolytában. Nem tudom megmondani miért, hisz ezelőtt eszembe sem jutott ez a két név. Most viszont érzem és tudom, hogy a kislány a pocakomban olyan Lilla vagy Júlia. Mindkét név valami kellemes, lágy, törékeny és finom érzést kelt benne és úgy érzem ilyen lesz az én kislányom. Nem tudom jobban szavakban kifejezni, de valami ilyesmit érzek. 

    A baj csak az, hogy a férjem teljesen elutasítja a Lilla nevet. Nem értem miért, de furcsának találja, talán azért amiért még soha nem hallotta a környezetében. Jah, meg társítja egyfolytában Liluval a tévéből, akit pedig nagyon nem kedvel. Tegnap a sógornőméknél pedig végképp letörtek a Lillaval :((. A sógornőm egyfolytában társítja a Lillát egy román, bugyuta vígjáték egy idétlen női szereplőjével. Nah ezzel az erővel az összes angol és amerikai leírhatná örökre pl. a Kelly nevet az Al Bundy sorozat miatt. De mondjuk, ezt nem venném figyelembe, viszont attól már kiakadtam, amikor elkezdték románra fodítgatni (ez alatt a sógornőm barátnőjét és annak férjét értem, bár számítanom kell, hogy lesznek mások is, akik ezt teszik majd). Mivel Erdélyből származunk vannak román ismerőseink, tehát a kislányom is érintkezni fog velük. Csak egyszerűen nem értem, miért nem fogadják el egyesek, hogy én igaz erdélyi, de magyar vagyok, a gyermekem is az lesz és nem akarom, hogy a nevét, mint tegnap a Lillát és a Júliát is románra fordítsák. A legjobban attól akadtam ki, amikor a Lillát Violetara fordították. Neeeee, ordított egy hang bennem!!!! Mi a fészkes fene köze van a Lillának a Violetahoz? Jelzem, aki még esetleg nem vette volna észre a Lilla nem Lila! A Violeta pedig magyarul Ibolya, márpedig az Ibolya és a Lilla nem egy és ugyanaz. A Júliával mondjuk nincs ennyi gond, az egyetlen ami zavart kicsit, hogy a név végén az a-t á-nak ejtették, jó románosan. Tudom, tudom, most már a kákán is göböt keresek, de úgy érzem, ha én megadom román ismerőseimnek azt a tiszteletet, hogy gyermekeiket úgy szólítom, ahogy azt ők is teszik és nem magyarosan, akkor én is elvárhatom, hogy majd az enyémet is helyesen szólítsák. Szerintem ez így helyes és ebből nem engedek, akinek pedig ez nem tetszik nyugodtan ítéljen el, röhögjön és beszljen ki a hátam mögött, nem érdekel!!!

   (Itt még zárójelben megjegyzem, hogy a franciák sem fordítják le a flamandok nevét. Ezt akkor figyeltem meg, mikor a suliba jártam és egy flamand tanárnőnk volt, akit Julin-nak hívtak. Senki nem szólította Zsülinnek a kollégái közül és minket is kijavított, ha valaki franciásan ejtette a nevét. Julinnak kellett szólítani és kész! Bármit meglehet szokni, csak akarni kell!!!)

   A másik dolog pedig, ami már nem a románokra, sokkal inkább a magyarokra vonatkozik az a becézés. Itt a Lillával nem lenne gond, viszont a Júliát sokan szeretik Julisnak, Julcsinak, Juliskának stb becézni. Igaz ezzel mégis kevesebb gondom lenne, hiszen valószínüleg egy évben kétszer fogunk hazamenni, itteni magyar ismerőseink pedig nem hinném, hogy ilyet tennének. Az otthoniakat pedig, bocsi előre is, de számítson rá mindenki, hogy ha véletlenül egy Julist is meghallok nem érdekel kinek a szájából, de kijavítom. Sértődés ide vagy oda ezek az én elveim és nem engedek belőllük!!!

   Egy szó, mint száz a férjem is, bár ő nem mutatja ki mások előtt ennyire az ellenvetését ezek a dolgok ellen, de ugyanúgy vélekedik rólla, azt javasolta olyan nevet adjunk a kislánynak, amit semmilyen más nyelvre nem lehet lefordítani vagy pedig minden nyelven egyformán ejtik. Az egyik ilyen lehetőség lenne az Ingrid! De bennem akkor is dúl a harc! Mégis miért mondjak le a Lilla vagy Júlia névről mások véleménye, előítélete vagy tiszteletlensége miatt? Miért én legyek, aki kompromisszumot köt és alkalmazkodik másokhoz? Hát NEEEEMMM!!!! Ez most egy olyan dolog, ami nekem nagyon sokat jelent és nem fogom hagyni befolyásolni magam. Sajnálom!

  Más! Több ilyen mániám is van, amit úgy döntöttem külön, a blogon kívül Mellékletek cím alatt mindenki megtalálhat, elolvashat és eldöntheti, hogy elfogadja-e őket vagy sem. Talán alá kellett volna írnom nagy betűkkel: Vagy megszoksz, vagy megszöksz!, akinek nem tetszik és nem akarja elfogadni az levan ejtve. Én ilyen vagyok, évekig vártam erre a babára, sokáig figyeltem mások nevelési stílusát, ráadásul óvónő vagyok, így az évek alatt sok olyan dolog gyűlt össze , amik alapján tudatosan szeretném felnevelni ezt a kis tündért. Anyukám erre azt mondaná: "Jaj de fasznis vagy!", de én meg rávágom: "Tudom, de ilyen vagyok és kész"

   Végül pedig még annyit, hogy írtam egy kis véleményt a meséről és szakemberek véleményeivel bizonyítottam is elveimet rólla. Szeretnék majd minél hamarabb mesélni tündérkémnek és nagyon sokat. Üzenet anyukámnak: Ott van a meséskönyvek listája, jól olvasd át, nagyon gondosan vannak azok összeállítva ;).

Hát igen, úgy néz ki túl bátor voltam és nem vettem egészen komolyan a doki tanácsát. A tegnap az történt, hogy elmentem a commune-ig (községháza), hogy kikérjek valami papírt és gyalog mentem, hogy sétáljak (kb 15 perc az út). Hazafele jövet, éppen egy útkereszteződésen mentem át, amikor megszédültem, elsötétedett előttem minden, de nem állhattam meg, az út közepén, így tovább mentem. Épp mikor felértem a járdára, már nem tudtam megtartani az egyensúlyom, megtántorodtam és repültem egy nagyot. Nagyon nagy szerencsém volt, mert magam alá húztam a kezem és az kicsit felfogta az ütést és csak ball oldalon ütöttem meg kicsit a hasam. A karomon végigszakadt a dzsekim, de nem számít, még a kezem is eltörtem volna inkább csak ne pont hasra vágjam magam.
Nagyon megijedtem és sírva mentem haza, Z meg mint egy őrült rohant a munkából. Bementünk a sürgősségire, de szerencsére a babának semmi baja nincsen. A burok nem repedt meg és a lelkem izgett mozgott odabent. Azt mondják minden rosszban van valami jó :), így ha már csináltak egy héttel hamarabb ultrahangot megkérdeztük, fiú lesz-e a baba vagy lány. A dokinő azt mondta, nem látja pontosan, de szerinte "une petite fille" van a pocimba. Vicces, mert már annyira belémbeszélte Z, hogy fiú lesz, hogy már én is szinte biztosra vettem és kicsit csalódott voltam a kislány hallatán. De nekem, aztán annyira mindegy, csak egészséges legyen. Ha a tegnapi esésnek lett volna következménye, sose bocsájtottam volna meg magamnak.
Ma már jól vagyok, bár a repüléstől és az ütéstől elég izomlázam van, a két karomat alig bírom megemelni, meg a ball oldalam is szúródik minden mozdulatra (szerencse, hogy a babának éppen a lába van azon az oldalon és nem a fejecskéje). Következtetés: a kis vérnyomás sem kevésbé veszélyes, mint a magas és nagyon kell vigyázni!!!
Kilók: tegnap megmértek a korházban és jó lett az érték, tehát híztam, viszont  sajnos kezdenek dagadni a lábaim. Hazudnék ha azt mondanám, nem számítottam rá, mert anya is annak idején torz volt a víztől és a puffadástól, úgyhogy elörököltem a hajlamot. Délután 6-tól már nem viselem el a zoknit a lábamon.
 

   Ezt a cikket most találtam, gondoltam a magam és anyukám megnyugtatásásra beteszem :)

Nem fontos a hízás

Az ideális hízás a terhesség alatt 10-12 kg: ezt minden kismama kívülről fújja. Ha viszont valaki csak keveset vagy egyáltalán nem hízik, akkor a környezete rögtön azzal kezdi ijesztgetni, hogy ettől valami nagy baja lesz a babának. Kutatók most bebizonyították, hogy egyáltalán nem gond, ha valaki nem hízik vagy éppen fogy a terhesség alatt.

Az alultápláltság nem jó a babának. Valamikor a hetvenes években tudósok rámutattak, hogy a hízás mindenképpen fontos a terhesség folyamán, hiszen így jut elegendő tápanyaghoz, ásványi anyaghoz a fejlődésben levő magzat. E kutatásokat félreértelmezve alakult ki az a hiedelem, hogy mindenképpen hízni kell a kismamának. Pedig ahhoz, hogy a baba elegendő tápanyaghoz jusson, a változatos étkezés, a sok zöldség-gyümölcs, a fehérje és kellő mértékű szénhidrátfogyasztás bőven elegendő.

Amerikai kutatók egy csoportja olyan kismamákat vizsgált, akik nem híztak vagy akár még kicsit fogytak is a terhesség alatt és azt találták, hogy az újszülöttek teljesen átlagos súlyúak lesznek (tehát nem igaz az a rémisztgetés, hogy az ilyen anyák csecsemői kis súllyal születnek majd), nem volt gyakoribb közöttük a koraszülés, sőt még előnyeik is származtak ebből: kevesebb volt köztük a császármetszés, a terhességi cukorbaj és magas vérnyomás és a vajúdás ideje is lerövidült.

A felmérés alapján íródott tanulmány szerint meg kéne változtatni a terhesség alatti hízással kapcsolatos ajánlásokat, és 7,5 kilónak kéne lenni az aján lott hízásnak, valamint meg kéne határozni olyan felső határértékeket, amelyek felett már komoly kockázatokkal számolhat a terhes nő. Ennek valószínűleg nem fognak örülni azok, akik akik 15-20 kilót szednek magukra a várandósság alatt.

   Nem sokat írtam az utóbbi időben, pedig éppen lett volna mit. Mielőtt bárki aggódni kezdene, nyugi jól vagyok 1-2 apróságtól (tényleg apróságtól) eltekintve.

   Mióta manócska a pocakomban van, jó pár vizsgálatot elvégeztek, hogy lássák minden rendben van-e, és hála Istennek minden szinte teljesen tökéletes. Az első vizsgálatom, ami már nem a meddőségi korházban volt, a 9. héten volt. Azt hiszem akkor írtam is rólla, de most azért összegezném. Akkor ugye vérnyomást mértek, vizelet vizsgálatot csináltak (azt mindig csinálnak ahányszor megyek), megmérték a súlyom, csináltak hüvelyi vizsgálatot is, hogy lássák zárva van-e a méhszájam + váladékmintát is vettek, és bizonyos vérvizsgálatokat is csináltak. Megállapították, hogy a vércsoportom B pozitív, ezt már tudtam, mert miután elvesztettem az első terhességem aggódtam a RH-som miatt. Anyukámé sajnos negatív, de szerencsére én nem örököltem el tőlle. Megnézték védett vagyok-e rózsahimlő ellen, nem-e van valamilyem vérbetegségem (HIV, Szifilisz), nincs-e hepatitis gyulladásom, valamint van-e antitestem toxoplazma ellen. Szerencsére ez utóbbin (toxoplazmán) kívül minden rendben volt. Toxoplazmám sincs, de sajnos antitesteim sincsennek ellene, így erre nagyon kell vigyázzak. A veszély elkerülése érdekében a toxoplazma vizsgálatot kéthavonta megismétlik, biztos ami biztos.

   Vérnyomás: - 9. héten 110/70 volt, ami éppen egy picivel van a normális 120/70 alatt, de azért semmi ok aggódalomra, hisz sosem volt magas vérnyomásom.

                   - 13. héten 112/75 volt, ez sem tökéletes még, de nem rossz

                   - 17. héten 100/70 volt, na ez már bizony elég kevés, de remélem alacsonyabb már nem lesz. Mostanában iszogatok egy- egy kis kávét, bár tudom nem egészséges, mégis jobb, mint a gyógyszer.

   Testsúly: - 9. héten 57,3 kg (56 kg-mal maradtam terhes), tehát 1,3kg +

                 - 13. héten 59,5 kg ( bár szerintem akkor rosszul mértek), tehát 3,5 kg +

                 - 17. héten 58kg (szerintük fogytam, de szerintem azelőtt hónapban rossz volt a mérlegjük), tehát 2 kg +

   Vizeletvizsgálat: minden ok

   UH vizsgálat: - 7. héten: Peteszák (GS) 19,7mm   Ülőmagasság (CR) 6,1 mm Láttuk verni a pici szivét, a fejét és a testét

                       - 13. héten: Ülőmagasság (CR) 10,1 cm, tarkóredő vastagsága (Down szűrés): ok Már nagyon sokat nőtt, minden kis testrésze szépen látszott, feje, teste, gerince, kis kezecskéit mozgatta és a lába felvolt húzva. Hihetetlen és elmondhatatlan érzés volt.

   A következő UH-ra június 3.-án megyünk, akkor végre az is kiderül Pocaklakó manócska fiú vagy lány lesz. A férjem, mint egy kisgyerek számolja hányat kell még aludni míg megyünk a vizsgálatra. Nekem mindegy mi lesz, csak egészséges legyen! Bár ha fiú lesz, az megkönnyítené a névválasztást, mivel lánynevünk még mindig nincs. Nemrég azt hiszem írtam, milyen neveket szeretnénk, de azóta már megváltoztattuk. Ha fiú lesz, most már biztos, hogy Milán lesz a neve. DE ha kislány...... hát akkor fogalmam nincs. :D

   Waw és majdnem elfelejtem írni a legfontosabbat off- off !!!! Már érzem amikor a kis manócskám mozog. Május 14.-én éreztem először, de akkor még nem voltam benne biztos, hogy ő buborékol a hasamban, viszont 16.-a óta rendszeresen és összetéveszthetetlenül érzem.

Nem szeretnék túl sok mondanivalót fűzni a videóhoz! A dédimamám kb. egy hónapja halt meg és mikor ezt a reklámot látom, mindig azt képzelem, hogy ő üzen leendő gyermekemnek. Hormonok hatása vagy valami más, nem tudom, de elérzékenyülök ahányszor látom!

   Bizony bizony, nem csalás és nem ámítás, ez már a 14. hét!

   Az utóbbi 3 hétben elég sok minden történt: a legfontosabb talán az, hogy az én drága anyucikám meglepett egy csodálatos látogatással, amivel nagyon boldoggá tett. Itt volt egy hétig és elmondani nem tudom szavakkal, milyen jó volt látni őt és mennyire sokat jelentett nekem ez a látogatás. Nagy dolog volt eljönnie, hiszen csapot papot otthagyott és jött, mert látni akart, mert aggódott, látni akarta, milyen az életem itt Brüsszelben, jó helyre érkezik-e ez a kis manó. Otthagyta az üzletet és jött, pedig a húsvét előtti időszakban ott is lett volna dolga éppen elég. De nem számított és megígérte akkor sem fog számítani semmi, amikor manócska fog érkezni. Jön és mellettem lesz! Vágyhatnék én ettől többre?

    A másik fontos esemény a húsvét volt, ami igazán otthoniasan hagyományosra sikerült. Sok vendég, sonka, torma, kalács, piros tojás minden volt ami a húsvéti feelinghez kellett. Ez itt nagy szó, mert a belgáknak ez az ünnep sem olyan már, amilyen nálunk. Még locsolódni is szeretett volna két ismerősöm, de annyira írtóztam a büdös kölnitől, hogy köszönöm nem kértem belőlle.

    A harmadik fontos esemény pedig a múltheti ultrahang volt! Kiderült, hogy manócskám hatalmasra nőtt és már 10,1 cm. Még mindig hihetetlen, hogy ekkora kis élőlény van a pocakomban és ő az enyém. Ő az, akire annyira vágytam, akiért annyit imádkoztam, és most itt van velem. Láttam őt és az érzést elmondani nem tudom. Férjem is velem volt és láttam rajta is, ha nem is annyira mint rám, de nagyon mély benyomást tett a látvány. Azon gondolkoztam, hogy éli meg ezeket a dolgokat egy olyan nő, aki spontán és várakozás nélkül esett teherbe. Biztosan számára is csodálatosak ezek a dolgok, de megvagyok győződve rólla, hogy mi mégis intenzívebben éljük át ezt az egészet. Ezt azért is gondolom, mert sokan megkérdezik nem-e félek attól mi lesz ha megszületik a baba, hogy fogom-e tudni mit kezdjek vele, nem félek-e a szüléstől. Én ilyenkor csak mosolygok! Nem, nem félek, hisz évek óta erre vágyok! Nem félek a szüléstől, sőt várom a szülést, mert utána végre a karomba tarthatom a gyermekem. Nem félek attól sem, hogy jó anya leszek-e, fogom- e tudni mit kell csináljak, hiszen a nevelés legfőbb alapja a szeretet, és én szertem Őt már nagyon régen!

   Olyan sok változás nem történt múlthét óta, mégis van egy két fontos dolog amit azért meg kell jegyeznem. Az első és legfontosabb, hogy pocaklakókám már nem embrió, hanem magzat. Szerintem ez óriási előrehaladás!!!

    Rajtam nem sok változás vehető észre, talán annyi, hogy a hasam mintha megint nőtt volna picit. Lassan, de biztosan kerekedik kifele, de még mindig nem feltűnő. Eddig körülbelül 1 kg-t híztam, de állítólag ezentúl havonta fogok hízni egy kilót (remélem csak 1-et és nem többet). Igyekszek odafigyelni, hogy ne egyek olajban sült ételeket, sós chipseket egyáltalán nem rágcsálok, édességet még néha eszek, de igyekszem azt sem túlzásba vinni. Inni inkább csak vizet iszok, esetleg gyümölcslevet, de cukrozott üdítőket egyáltalán nem. Estére általában annyira fáradt vagyok, hogy zenéthallgatni, vagy a tévét bámulni van csak erőm esetleg. Éjszaka nem mindig alszok jól, előfordul, hogy megébredek és nem tudok visszaaludni, viszont reggel miután férjecském elmegy a munkába, olyan jókat alszok. Szerintem akkor alszok a legjobban!!

   Pocaklakókámról a legfontosabb tudnivalók: 1.percenként 250000 idegsejtje képződik és ezért a feje kb akkora, mint az egész teste :D. 2. a szemében kezd kialakulni az írisz. 3. kezd nőni a körme. 4. már szopja az ujját. 5. körülbelül 48g a súllya és kb 3,8cm hosszú 6. kialakulnak a külső nemi szervei.

   Így néz ki most: 

    Nem írtam már 2 hete, de mindenki megnyugtatásásra jól vagyunk! Volt egy kb. 2-3 hetes mindentől rosszulvagyok és mindenbüdös korszakunk, de úgy néz ki ezen lassan túl vagyunk. Bögyörőm minden energiámat kiszívta, amit nem panaszkodás képpen írom, hanem teljes büszkességgel, mivel ha én xarul vagyok, akkor ő remekül van. A pocakom már kezd látszani, de ha őszinte akarok lenni, csak az veszi észre egyenlőre, aki mindennap a közelemben van. Inkább csak olyan, mintha fellennék puffadva.

    Voltunk dokinál, aki megnyugtatott, hogy minden a lehető legnormálisabban működik, méhszájam zárva, súllyom normális (eddig 1kg-t híztam), vettek vért, vizeletet, hövelyváladék mintát és a méhszáj körülről is (nem egészen értettem honnan), de minden a legnagyobb rendben. Az egyedüli csalódás csak az volt, hogy nem csináltak ultrahangot, de legközelebb fognak. A doktornő, aki ezentúl felügyeli a terhességem, egy aranyos flamand dokinő. Nagyon kedves volt és szimpatikus, mindent elmagyarázott amire kiváncsi voltam, lassan érthetően beszélt, ami nekem nagyon is fontos. Legközelebb április 16.-án kell menjek, előbb ultrahangra, aztán a doktornőhöz. Az aznapi ultrahang nagyon fontos lesz, mivel megcsinálják a down-korra is a szűrést. Jah és még egy dolog, ami nagyon tetszett a doktornőben, hogy előre megkaptam tőlle az összes időpontot, amikor kellesz menjek a korházba egészen júliusig.

    Itthon nem sokat vagyok, igyekszek minél többet mozogni, nem igazán szeretnék eltunyulni és fölösleges kilókat is magamra pakolni. Persze ami jön az jön, de ami nem muszáj az ne jöjjön :D, nah ezt jól elmagyaráztam már megint.

   Végre azt is eldöntöttük, hogy mi lesz a babánk neve. Nehéz döntés volt, jobban mondva a kislánynéven sehogy nem tudtunk megeggyezni. A fiúnevünk megvolt már évek óta: Trisztán, de a lánynév, az teljesen kifogott rajtunk. Nekem a Lilla tetszett nagyon, meg a Vivien és a Scarlett. De a Scarlettet a párom elvetette teljes határozottsággal és én sem igazán akartam, a Viviennel pedig az volt a baj, hogy már túl gyakori és felkapott név lett az utóbbi években. Az én kedvencem a Lilla lett volna, de mivel úgy néz ki itt maradunk Belgiumban sajnos ez a név sehogy nem hangzik franciásan kiejtve. Szegénykém vezetéknevét így is komoly nyelvtörések árán fogja egy francia vagy egy flamand kiejteni, akkor legalább a keresztnévvel ne bajlódjanak. Mégis valami olyat akartam, ami azért  magyar ! Így leendő kislányunk neve (már ha kislány lesz) Júlia. Persze itt és most kijelentem, ha nekem valaki majd elkezdi Julisnak, Julcsinak szólítani Júliámat, kijön majd belőllem az anyatigris és fejeket leszek képes leharapni :D.

    A méh eléri egy nagyobb narancs nagyságát, de az először szülő nőkön gyakran még mindig nem látszik semmi. Ha már van gyermeked, a szalagok és az izmok lényegesen lazábbak lehetnek, és a 8. héten megjelenhet az árulkodó "pocak". Szintén általánosak a bőrön kialakuló elváltozások. A kismama joggal érezheti magát ismét serdülőnek, sőt, van, akinél a tünetek még annál is rosszabbak: az arcon éktelenkedő pattanások nem ritkán valóságos "konglomerátumokat" képezhetnek; a képet száraz, hámló területek és vörös foltok tarkíthatják az arcon. A hajat sem kerüli el a változás: noha a terhesség ideje alatt gyorsabban nő és dúsabb lesz - rossz hír: szülés után a gyönyörű felesleg kihullik -, szárazsága miatt nehezebb kezelni. Lehet, hogy ezek a szépséghibák az első trimeszter végén visszahúzódnak, de előfordulhat, hogy egészen a szülés időpontjáig keserítik a reggeli találkozásokat a tükörrel.

    A  cseresznye nagyságú baba ujjai és lábujjai a 8. hétre már elkülönülnek egymástól, sőt, a könyék és a csukló tájékán már hajlítani tudja a karját. Az arc folytatja az erőteljes fejlődést: a szemek körüli lebernyegek lassan szemhéjakká formálódnak, és kialakul a felső ajak. Folytatódik a külső és a belső fül fejlődése is. Az íny alatt megkezdődik a fogfejlődés. Az emésztőrendszer növekedése folytatódik, és a kezdetleges keringési rendszerben megindult a vérkeringés. A szívben ekkor már kialakultak a pitvarok és a kamrák, és e kis pumpa percenként 140-150-et ver: kétszer annyit, amennyit az anyáé!
    A nyolcadik hétre általában már megtörtént az első orvosi vizsgálat. A terhesség megállapítása után a szülész-nőgyógyász szakorvos illetve a védőnő terhesgondozási kiskönyvet állít ki. Ez nem csak azért fontos, mert tartalmazza a terhesség során elvégzett összes vizsgálat eredményét, de ennek birtokában igénybe lehet venni az anyasági támogatást a szülés után.

    Mióta ez a kis csöppség a pocakomban van, edig háromszor voltam vérvizsgálaton. Ezek hormonvizsgálatok voltak, amikből kiderült az én kis erős és inteligens embrióm megfogant és minden rendben működik, hogy tovább fejlődhessen Pöttömke.

    A pénteki ultrahang legfontosabb része az volt, hogy lássam ver a pici szive és, hogy jól van e beágyazódva. Megnyugodtam, mikor láttam, minden rendben, egy hatalmas kő esett le a szivemről.

    Pénteken az ultrahang a következő méreteket mutatta:

    Szülés kalkulátor
Szülés várható időpontja: 2009-10-24
Betöltött hét: 6 hét és 5 nap
Trimeszter: első

    Magzat méretei:
GS (petezsák): 19,7 milliméter
CRL (Ülőmagasság vagy magzat hossza): 6,1 milliméter

    A reggeli, sőt inkább egész napi rosszullétek már elkezdődtek, semmi száraz ételt nem tudok megenni. A kávénak még a szagától is rosszul vagyok és a hús sem tartozik mostanában a kedvenceim közé. Ami kimondottan jól esik az a gyümölcs (kilószámra eszem), a víz (napi 3-4 liter), a nyers zöldségek (lényeg hogy lédús legyen, pl paradicsom, jégsaláta, nyers murok) és a tejtermékek. Szénsavas üdítőt tanácsolt a múltnap valaki, főként kólát, azt mondta, az jó a gyomornak. Nos ...., kipróbáltam, ittam 3-4 korty kólát, majd 10 percig böffentettem és egyáltalán nem lettem ettől jobban, sőt :S. Úgy döntöttem a kólát kihagyom, sőt minden cukros, szénsavas üdítőt kihagyok.

    Jaj tudom, már nagyon régen nem írtam, mondjuk úgy, koca blogger vagyok. De nem akarok mentegetőzni, az ok csak annyi, hogy nem akartam elkiabálni semmit, amíg nem biztos.

    Az eseményeket a petesejtek leszívásánál hagytam abba. Nos, a leszívott 15 petesejtből nem volt jó csak 9, abból a 9-ből csak 6 termékenyült meg, viszont a 6 embrióból a biolügus szerint csak 2 igayán életképes maradt. Ezt akkor tudtam meg, amikor 6 nappal a leszívás után mennem kellett a beültetésre.

    A beültetésre sógornőmmel mentem, majd kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy már terhesen megyek haza. A korházban megint kaptam egy szobát, ahol a beültetés után feküdnöm kellett pár órát. Amikor az embriót betették, nem éreztem semmit, próbáltam minél lazább lenni és nyugodt. Sógornőmmel jól elszórakoztunk, beszélgettünk, majd hazabuszoztunk.

    Nem tudom elmagyarázni, mit éreztem a következő napokban, de szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nincs miért aggódjak, mert az embriókám befészkelte magát és ott is marad. Fizikailag pesze szinte ugyanazt éreztem, mint az inszeminációkor (fájtak és megduzzadtak a melleim, fájdogált a hasam, érzékeny voltam mindenre és egyfolytában szomjas), mégis volt valami más is. Tudtam, hogy terhes vagyok! 12 nap múlva kellett menjek vérvizsgálatra és mikor délután felhívtak a pozítiv eredménnyel, majdnem elvisítottam magam örömömben.

   Ma 6 napos és 6 hetes terhes vagyok és ma voltunk először ultrahangon. A férjem annyira türelmes velem, annyira vigyáz rám és annyira büszke, hogy úgy érzem napról napra jobban szeretem (már lehet ennél jobban szeretni). Az ultrahangra is együtt mentünk, reggel óta lázban égtünk, hogy végre láthatjuk pocaklakó manócskánkat. A kis töpörtyű már 6,1 mm és már dobog a pici szive. Kértünk képet is, amit ki is tettem a kandallo fölé egy szivecskés képtartóba. Persze a képen nem sok látszik, inkább csak egy kis foltocska, de ez a kis foltocska a miénk, akire már olyan régóta vártunk.

   Tudom, hogy minden okkal történik, és hálás vagyok a jó Istennek, hogy vigyázott rám és úgy alakította a sorsom, hogy idekerültünk Brüsszelbe és lehetőségünk volt erre a lombikbébi programra.

    A gólya végre elindult!

    Felgyorsultak kérem az események, hála Istennek, és úgy tűnik egyenesen haladunk előre a végső cél felé. Igaza volt az ultrahangos dokinak, kitűnően reagáltam az e havi stimulálásra és egy kedves barátnőm szavaival élve a Termékenységi Istennő is megirigyelhetne.  

   Pénteken reggel 7-re kellett menjünk a petesejtek leszívására azaz a pick-upra. Féltem, gyomoridegem volt, egyfolytában arra a fájdalomra gondoltam, amit akkor éreztem, amikor a  hiszteroszkopiát csinálták. Ezt még tetézte a múltkori kudarc is, attól féltem megint valami közbejön és nem sikerül sok sok petét leszívjanak. Szerencsére fölöslegesen aggódtam!

   Mikor a korházba értünk kikellett néhany papírt töltsünk, kaptam egy korházi szobát és mondták hogy várjunk. Közben férjecském megint ellátogatott a Sperman szobába és leadta a kisfickókat a bazsajgó fehér köpenyes ápolónőnek. Nem sokkal ezután átkellett öltözzek műtős hálóingbe, ami pontosan úgy néz ki, mint a filmekben: fehér kék mintával, hátul kell megkötni, és mivel nem szabad alá venni semmit, a feneked szépen kikandikál belőlle. Mondanom sem kell, a férjem nagyon élvezte a dolgott és olyan jóízüen kacagott, hogy nekem is jobb kedvem lett és ha csak pár percre is, de nem gondoltam a félelmeimre.

    9 után jött egy nővér és kaptam valami kábító szurit, amitől teljesen megnyugodtam és ellazultam. Ezután bevittek a műtőbe és leszívták a petesejteket. A kábító injekció hatására nem éreztem azt a következő 2 zsibbasztót, amit oda belülre adtak. Végig néztem a monitort, amikor leszívták a petesejteket és a fájdalom egyáltalán nem volt elviselhetetlen. Néha éreztem, ahogy a doktornő egyik tüszőből a másikba szúrja a tűt (kb 40 cm hosszú volt), de nem volt egy éles fájdalom, inkább egy tompa másodpercekig tartó villanás volt csak. Mikor készen voltunk, megkérdeztem hányat sikerült leszívjanak és a doktornő büszkén mondta, hogy mind a 15 tüszőben volt petesejt, tehát 15.

    Nem sokkal ezután visszatoltak a szobámba, ahol feküdnöm kellett még egy darabig. Nem voltam rosszul, nem fájt semmim, csak még mindig kába voltam és rettenetesen szédültem, ha megpróbáltam felkelni.

   1 óra után jöttünk haza és azóta csak az jár a fejemben, hogy 5 nap múlva, február 4.én ha visszaültetik az első embriót, már terhes leszek. Tudom ez még nem azt jelenti, hogy már 100% a siker, de nagyon bizkodok. Ha nem sikerül, jövő hónapban új embriót ültetnek majd be, de már nem kellesz a stimulálás miatt izguljak, hisz a 15 petesejtből csak sikerül legalább 10 embriót csináljanak. Remélem!

    Már régen nem írtam, amiért nem akarok szabadkozni, hisz hazugság lenne, ha azt mondanám például: nem volt időm. Az az igazság, hogy nem írtam, mert nem akartam. Mivel a babacsinálás az ünnepek és a doki vakációja miatt szünetelni kényszerült, igyekeztem nem erre az egészre gondolni.

    Január 5.-én voltunk a dokinál megbeszélésen. Sokkal okosabb nem lettem a legutóbbi próbálkozással kapcsolatban, de elismerte Stop doki, hogy nem jól stimulált és kicserélte a kezelésem. Az új stimulálás egy orrspréjből és egy új fajta szuriból áll. Az orrfujókát a második naptól kellett kezdjem és naponta hatszor kell használjam. A szuri az hasonló a múltkoriakhoz, este kell szurjam magam a hasamba.

    Most a 8. napon vagyunk és ma kellett menjek először ultrahangra és vérvizsgálatra. Persze a hormonok igyekeznek felborítani a hétköznapjaimat, amit nem túl jól viselek. Például ezzel az iszonyú állandó álmossággal nem túl sokat tudok kezdeni. Ma is 9-re kellett menjek a korházba, beállítottam az órát 8-ra, mégis sikerült elaludjak és fél órát késsek. Amikor bementem az ultrahangra, még mindig tompa volt a fejem, a reggeli éltető kávém után vágyakoztam és teljes pesszimizmussal feküdtem fel a már jól ismert nőgyógyászati ágyra. Aztán jött az ultrahang és nem hittem a szememnek! A két petefészkem úgy néz ki mint két túlméretezett málna, telis tele vannak méretes tüszőkkel. Nem vagyok hülye, hogy ne tudjam, ez nagyon jó kezdet, de azért rákérdeztem a dokitól és ő nagy fejbólintásokkal helyeselt is. Szerinte pénteken már ki is lehet őket venni! Juhhé ez azt jelenti, biológiailag jövő héten már terhes leszek. (Csak ne jöjjön közbe semmi :S).

    Sajnos a hormonok nem csak peteérést serkentenek nálam, hanem a súlyomat is gyarapítják. A múltkori stimulálásnál nem híztam, de most ez az új kezelés sikerült rámpakoljon 3 plusz kilót. Nem mondom, hogy most aztán kövér lettem, de azt nem szeretném, hogy meghízzak. Persze ha a kis bogaram beköltözik a pocakomba, akkor nem bánom a kilókat.

    Na és még nem is beszéltem a hormonok okozta idegbajomról! Komolyan mondom, még magam se tudom mit akarok néha. Idegesít minden és mindenki, nincs türelmem senkihez és semmihez, de érdekes módon a stimulálásra nem sokat gondolok, mintha szándékosan próbálnám hárítani magamtól. Valahogy úgy látom, most éppen józan idegállapotban, hogy azért keresek és találok a kákán is göböt, hogy ezzel is meggátoljam a babára való gondolást.

    Most megyek lezuhanyozok és odabújok a férjecskémhez és hagyom kényeztessen, hisy erre most nagy szükségem van.

   Nem írtam mostanában, de nem igazán volt mit. A karácsony előtti napok elég unalmasan teltek. Jó persze azért történt egy két figyelemre méltó esemény is, például, hogy vettünk egy nagy lcd tévét, új hűtőt és egy kerámia főzőlapot sütővel. Karácsonyra már tésztát is sütöttem, ami pedig nem kimondottan nem a specialitásom, de azért jól sikerült.

    A karácsony hamar eltelt, szinte elrepült. Voltak vendégeink, mi is mentünk férjecském munkatársaihoz, reggelente sokáig lustálkodtunk az ágyban és élveztük a semmittevés kényelmét. Egyik reggel éppen egy női magazin történetét olvastam, egy nő mesélte el, hogy "tökéletes" házasságban élt évekig, soha komoly problémájuk a férjével nem volt, veszekedni sem igazán volt min, aztán a férje egy szép nap bejelentette, hogy új szenvedélyre talált egy másik nő mellett és lelépett. Nagyon elgondolkoztatott a cikk és arra gondoltam, hogy ez sajnos bárkivel előfordulhat. Hiszen minden házasságban egy idő után a lángoló szenvedély helyét átveszik a hétköznapok. Persze a szenvedély, ha vigyázunk rá, nem múlik el teljesen, de akkor sem lesz olyan, mint az elején. Emlékszem, a férjemmel kapcsolatunk elején, lángra lobbantunk csak egyetlen pillantástól, egyetlen érintéstől, csókolóztunk minden utcasarkon és nem érdekelt ki mit gondol körülöttünk. De hát hol van az már? Eltelt 8 év és bizony a hétköznapok atvették a hatalmat nálunk is.

    Elmeséltem férjemnek a történetet és rákérdeztem, mi lesz, ha esetleg egyikünk egyszer csak új szenvedélyre talál. Mi volt a válasz? Rájöttem a férjem még mindig, ennyi év után is tud meglepetést szerezni! Igaza volt! Azt mondta, azok akik mindig az új szenvedély után rohannak, végül úgyis a hétköznapok áldozataként halnak meg. Hiszen ennek a nőnek a férje is, elment, új életet kezd egy másik nővel, egy új szenvedéllyel, de ez az új szenvedély is elmúlik egyszer és akkor mit fog tenni?! Megint újjat fog keresni? Talán igen, talán nem! Ha nem keres újjat, akkor úgyis a hétköznapok áldozata lesz, de ha újra új társat keres, meddig teheti meg (?). A fiatalság múlandó!

    Máskülönben pedig, a hétköznapoknak is megvan a szépsége, csak odakell figyelni a másikra. Látni szavak nélkül, amikor fáradt, amikor bántja valami, amikor örül valaminek, és mellette lenni, támogatni, vagy egyszerűen csak a társa lenni.

   Nemsokára szilveszter, egy új év kezdődik és én éjfélkor újra azt fogom kivánni, amit a tavaly. Egy gyermeket!

Unalmas, esős, hangulatlombozó téli napok ezek. Nem szeretem, legalább ha hullana a hó, de erre Brüsszelben nem sok esély van. Vágyok haza, főleg most, hogy sokan (sógornőmék is) mennek. Csak mi maradunk :S. Azért döntöttünk így, mert nem tudtuk, sikerül-e a lombik, ha meg nem sikerül azt hittük, decemberben folytatjuk a következőt. Mindegy, most már késő, inkább megajándékozzuk magunkat karácsonyra egy sarokülővel a nappaliba, egy tv-vel és a konyhában ezzel azzal ami még hiányzik az új lakásból. 

    ÖÖÖÖÖ ezt még nem is írtam :D, nemrég új lakásba költöztünk, egy nagy és szép lakásba. Igaz csak két szobás, de mindkét szoba nagy, a konyha, a fürdő is nagy és egy kertre néző erkély is van. Amit még a legjobban szeretek benne az a nappali ablakai! Három nagy ablaka van egymás mellett, ami összesen körülbelül 4,5m, de lehet több. Ettől a lakás megtelik fénnyel és valahogy minden sokkal világosabb, barátságosabb. A falakat beköltözésünkkor fehérre festettük és az egész lakásban a fehér az alapszín. A berendezési tárgyaink és kiegészítők pedig feketék, pirosak és ezüst színűek. Ez a minimalista stílus (egy kis neo-barokk stílussal keverve) nagyon is jellemez engem és a férjem: fehér alap, fekete és piros kontraszttal, és egy kis ezüstös csillogás. :)

    Szóval, ott tartottam, hogy nem megyünk haza. Most már csak abban reménykedek, hogy jönnek a barátnőmék hozzánk a keresztfiammal és együtt leszünk pár napot. Addig is próbálom elfoglalni magam, dolgozok és megyek ajándékokat vásárolni. Huh, ezt egyébként mindenkinek tanácsolom! Minél jobban hiányzik valaki, annál nagyobb az ajándékozási kényszerem. Mindenkinek akarok venni valami nagyon szépet, olyat aminek tudom igazán örülne de azért rám is emlékezteti. Napok óta cetlikkel járkálok, felirogatom, kinek mit lehetne venni és olyan lázban égek, mint egy gyerek aki éppen valami csinytevésen töri a fejeét. Csak ez éppen nem kellemetlen, hanem, remélem kellemes lesz mindenkinek.

    Ma már jól vagyok! Na de mesélem szépen sorban.

   Szerdán reggel elmentem a vérvizsgálatra, jobban mondva odáig vonszoltam magam, mert sehogy nem akartam odaérni. Két napja, ahogy írtam is, minden addig jel eltűnt és biztos voltam benne, hogy nem sikerült. De hát a remény hal meg utoljára, így míg nem volt teszteredmény én is reméltem. Féltem a teszttől, és amennyire vártam, hogy eljöjjön a szerda, hétfő óta annyira próbáltam nyújtani az időt, mert rettegtem a negatív eredménytől. Mondanom sem kell, a koráz előtt utolsónak száltam ki a buszból, és persze nem udvariasságból. Mivel a korháy óriási és több épületből áll, eddig nem volt alkalmam soha "megcsodálni" a parkolót, meg a sürgősségi előtti zűrzavart. Na most megtettem! Olyan lassan kerültem meg a korházt, mint egy forma1-es csiga. Mikor végre beértem az "én" épületembe, felmentem az elsőre és mivel a recepciónál nem volt senki és nem tudtam megkérdezni, hova kell menjek a vérre, leültem a külső váróba. (Megjegyzem a folyóson hatalmas betükkel ki volt írva, hogy hol veszik a vért). Eddig mindig a második emeletre kellett menjek és a ott csinálták az ultrahangot meg vették a vért is.

   A vérvétel után hayajöttem és vártam. A férjem óránként hívott, pedig nagyon jól tudta ő is, hogy csak 3 után hívnak fel az eredménnyel. 

   Fél 4 körül csörrent meg végül a telefon és mikor franciául köszöntek bele, már tudtam, na most.... Nagyon finoman közölték, szerintem már tapasztalatuk van benne :S. Aztán szólt a nő, hogy ne vegyem tovább az Utragestant, de addigra már forgott velem a világ és éreztem, ahogy zuhanok (nem fizikailag). Újra kérdeztem a nőtől, mit is mondott, mire nagyon kedvesen megkérdezte jól vagyok-e. Mit mondhattam volna? Hogy, nem? Hogy a pokolba mindenkivel és legszivesebben most körbeszaladnám a világot, hogy mindenem fájjon csak a szivem ne? Mondtam, hogy jól vagyok, hallottam amint még kitartást kíván, aztán letettem a telefont. 

   Miután kisírtam magam, felhívtam a férjem, aki nem sokkal jobban fogadta a hírt, mint én. Ő nem sírt, de dühös volt, nem az orvosokra nem kimondottan valakire, csak az igazságtalan világra. Nem akarok rossz lenni, de nagyon tud fájni, amikor látok hallok eseteket, hogy felelőtlenül szülnek gyereket, aztán eldobják, vagy .... jó inkább ne is beszéljünk erről.

   Ezután következett anya, a sógornőm és már nem volt erőm többet beszélni erről. Elég volt! A férjem mire hazajött kicsit megnyugodtam, összebújtunk és nem beszéltünk aznap többet rólla. 

    Másnap, vagyis tegnap, már nem volt olyan sötét az a bizonyos felhő a fejem fölött. Mi ez a butáskodás? Hiszen ez még csak az első próbálkozás volt és nem is lombik, hanem csak inszemináció. Még van lehetőségünk 6 lombikra! Neeeemmmm, nem adom fel! Nem, nem és nem! Engem nem ilyen fából faragtak! Sikerülni fog, sikerülnie kell! Ugye?

   Mivel december van és a dokim szabadságra megy, csak január 5.-én találkozok vele, hogy megbeszéljük, hogyan tovább. Tehát, december kihagyva! Megyek dolgozni, minél többet és jönnek az ünnepek, lehet jönnek a keresztfiamék hozzánk, elleszek foglalva. Hamar eljön a január és akkor folytatjuk vagyis kezdjük elejétől.

   Ma este Mikulás este, úgyhogy megyek ajándékokat venni!

   Hihetetlen lusta vagyok :S. Annyit alszok mint egy baby és mégis kialvatlannak érzem magam. Ez biztosan a gyógyszer hatása, mert már két napja meggyőződésem, hogy nem sikerült a beültetés. Tegnap óta már nem nagyon fájnak a melleim és a többi furcsa jel is valahogy eltűnt :(. Na most akkor mi van?

   Tegnap vártam, hogy felhívnak a korházból, hogy megmondják mikor kell menjek a vérre, de nem hívtak. Ha ma sem hívnak 2ig, felhívom én őket, igaz már nem is várom annyira a terhességi teszt eredményét. Mi lesz ha negatív? Nagyon elleszek keseredve :(. Sajnos ez végig benne volt  a pakliban, mégis reméltem, hátha lesz akkora szerencsém, hogy egyből sikerül.

    Áh, nem tudok most írni, majd holnap ha már lesz eredmeny!

   Este. Ahogy barangoltam kicsit a netten unaloműzés céljából, erre a képre bukkantam és jót nevettünk rajta a párommal. Gondoltam, felteszem ide is, hogy jobb kedvre derítsen, ahányszor meglátom.

   Már megint nem írtam pár napja, de az az igazság, nem sok minden történt mostanában.

   Szerdán nem tudom miért, de rámtört a pesszimizmus, és szinte biztosra vettem, hogy nem sikerült terhes maradjak ebben a hónapban. Okom nem volt ezt a következtetést levonni, csak átmeneti hangulatváltozás volt. Persze ez másnapra elmúlt és csütörtök óta, megvagyok győződve rólla, hogy terhes vagyok. Legujabban napközben többször émelygek, nincs kimondottan hányingerem, de olyan érzés, mintha túl sokat ettem volna. A tegnap például rizseshúst csináltam vacsorára disznóhússal (mióta Belgiumban élünk nem eszünk disznóhúst, most is csak véletlenül vettem). Mikor sült a hús és megéreztem a szagát, annyira zavart, hogy képtelen lettem volna még enni is bellőle. Magamnak inkább főztem egy adag spenótos tortellinit paradicsomos ricottás szósszal. Mennyei volt! Jah meg még egy érdekesség, hogy rengeteg édeskekszet eszek, csak nyomom magambafele őket.

   Többen kérdezték, hogy bírjuk anyagilag ezt a sok korházbajárást, a vizsgálatokat meg az egész babágyárköltséget. Hát egyszerűen úgy, hogy szinte semmit nem kell fizetnünk! Igen, igen jól látjátok! Belgiumnak van egy nagyon jó egyészségbiztosítási rendszere. Elmagyarázom. Mivel én nem dolgozok csak a férjem, csak ő kell biztosítást fizessen, vagyis a főnöke. Itt a biztosítás nem személyre szól, hanem családra (amíg én nem dolgozok) és ugyanannyiba kerül attól függetlenül, hánytagú a család. Belejön számítva: papa, mama, gyerekek és esetleg még olyan családtag (pl nagyszülő) aki egy háztartásban él velünk, és a férjem tartja el. Ez a biztosító "mutualité" áll minden orvosi ellátást, persze van amit 100%-ban és van aminek csak egy részét. Mikor a meddőségi klinikán elkezdtük a vizsgálatokat, kaptunk egy korházi kártyát, amin rajta van a nevem és egy szám. Mindig ezt a kártyát kell vigyem magammal, mert ezt beleteszik egy gépbe és minden leletemet lementenek a segítségével. Fizetnem soha nem kell, a korház a számlát a biztosítónak küldi, csak akkor kell fizessek ha a biztosító valamit nem áll 100%-ban, de akkor is hazaküldik a számlát. A vizsgálatokért, amiket a meddőség okának felderítésére kellett végezzenek (általános vér mindkettőnknek kétszer, hormon nekem kétszer, spermavizsgálat, petevezeték átjárhatósági, sima ultrahang kétszer, hiszteroszkópia, méhnyálkahártya biopsziája) öszesen 32+40=72 eurónkba került. Az összeg nevetséges ahoz képest, hogy otthon ennek hányszorosát költöttük, és még az eredmények sem voltak pontosak.

   Mikor az elővizsgálatok alapján a doki a lombikot javasolta, kaptunk a korházból egy kérvényt az orvos aláírásával, amit az egészségügyi biztosító szakorvosához kellett elvigyük. Ebben a kérvényben az orvosom kérte, hogy a biztosító állja a lombikprogramot. Két héten belül meg is kaptuk a választ, miszerint a "mutuell" áll 6 lombik próbálkozást. Megjegyzem, egy ilyen próbálkozás ára 5000 euró körül van. Ugye mondanom sem kell, mennyire szerencsésnek érzem magam, hogy a jó Isten ennyire gondoskodik róllam. Otthon soha nem engedtük volna meg magunknak, hogy egy ilyenbe belevágjunk. Bankkölcsönt kellett volna felvegyünk, amit aztán törleszthettünk volna 25 évig. És akkor, miből neveltem volna fel a gyermekem (már ha egyáltalán sikerült volna)? Nem akarok politizálni, mert ez a blog nem arról szól, de tény, hogy Románia ilyen szempontból a feneketlen tó legalján van.

   Péntek van, hétvége és sajnos egy virus kering a levegőben. Körülöttem mindenkit levert, remélem én nem kapom el. Úgy volt, hogy ma megyek egy kedves itteni barátnőmhöz és nála alszok, de sajnos az ő gyerekei is megbetegedtek. Nincs más választás, ő ápolgatja "DiaDal"-át én meg papikámat :). Pizsiparty elhalasztva, de sebaj, majd bepótoljuk.

   Köszi mindenkinek a sok levelet, nagyon aranyosak vagytok, rengeteget jelent ez nekem! Igyekszem, mindenkinek válaszolni :).

   Hallgassátok meg és nézzétek meg, én imádom ezt a számot! Vajon miért :D? Mindegy, akárhogy ez a kedvenc francia énekesnőm!

https://www.youtube.com/watch?v=cHp9xCWOTgQ&feature=related

   Ahogy a címben írtam, már nem tudom hanyadik napon vagyok. Iszonyúan elviselhetetlen ez a várakozás, a hangulatomról nem is beszélve. Türelmetlen vagyok, nincs kedvem semmihez és mint egy dacos kislány akinek semmi sem jó ugrálatom a drága férjemet. Na jó valljuk be, azért ki is használom a helyzetet, és még meg is játszom magam kicsit, mert tudom most úgysem mond semmire se nemet. Sőt, nagyon aranyos, jobban törődik velem, mint valaha és látom, mennyire várja már ő is, hogy kiderüljön sikerült e vagy sem. Esténként a hasamra teszi a kezét és nagyokat sóhajtozva kérdezi: Van ott valaki? Bár tudnánk már a választ, olyan jó lenne!

    Mióta megtörtént a felfecskendezés, a melleim komoly átalakuláson mentek keresztül. Eleinte csak a mellbimbóim duzzadtak meg, aztán már fájni kezdtek és annyira kihegyesedtek, hogy néha attól félek átlyukasztják a melltartómat. A tegnap pedig mikor belenéztem a tükörbe, nem hittem a szememnek! A melleim akkorák lettek, mint két kisebb sárgadinnye, nekem, pont nekem, aki, 13 éves korom óta azért panaszkodok, hogy kicsik a cicijeim. Életemben először vagyok megelégedve a melleimmel, nagyok, kemények és majd kicsattannak (csak ne lennének ennyire érzékenyek, és ne fájnának a bimbóim). Nah, szóval, nem tudom, miért nőttek így meg, szeretném azt hinni, hogy ezek már a terhesség első jelei, de attól félek, hogy csak a progesteron hatása. Próbáltam erre rákeresni a netten, de az Utrogestan gyógyszer mellékhatásainál semmi ilyesmi nem szerepel. Az egyetlen mellékhatás a csalánkiütés, vagy viszkető bőr lehet. Az meg is van, mármint a viszkető bőr!

    Még ki kell valahogy bírjak 7-8 napot, hogy választ kapjak! ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

   Olvastam a napokban egy könyvet, a címe A sellő legendája. Nagyon tetszett, az este az utolsó 100 oldalt sikerült végig is bőgjem. Kölcsön kaptam a könyvet, de megveszem magamnak is és lehet Anyának is. Muszáj elolvassa ezt a könyvet ő is és ajánlom minden nőnek, aki belefáradt a hétköznapokba és nem tudja merre induljon, hogy újra önmagára lelejen. Kedvenc mondatom a könyvből: "Vannak dolgok az életben, amiket nem kell elmagyarázni, amikor egyszerre minden a helyére kerül."

Nah megyek enni, mert azt most nem hanyagolhatom el, fő a rendszeresség!

   Nem volt leszívás, de volt felfecskendezés. Sebaj, így is jó, csak eredménye legyen. Később írok, de most szaladok az ágyba, mert a zuram mindjárt itt van a kajával és azt mondta nem akar az ágyon kívül sehol sem találni :D. Olyan édi, hogy így vigyáz rám!

   Az este elviselhetetlen voltam! Csodálkozok szegény férjemen és hozzáteszem, minden elismerésem, mert elviselt. Amibe lehetett mindenbe belekötöttem és olyan dolgokat vágtam szegénykém fejéhez, amiket még én sem gondoltam komolyan. Este ült a számítógép előtt, mindig ezt teszi, miután hazajön a munkából, nincs tévénk, így ez az egyetlen szórakozása. Én ezt már megszoktam és már nem is zavar, de az este idegesített. Mondtam hagyja abba és inkább babusgasson engem! Mikor azt felelte, hogy mindjárt jön (ez persze nekem kevés volt, mert Most rögtön akartam), hozzávágtam, hogy biztzos nem is szeret, ő nem is akarja ezt a babát és, hogy csúnya, mint az ördög. Ő elmosolyodott és azt mondta "persze, mert te szép vagy". Na ekkor kitőrt az égiháború, szívig sértődtem, pedig ismerhetném már annyira, hogy tudjam, csak tréfált. Sírni kezdtem, mert már nem tart szépnek és akkora tragédiát csináltam a dologból, hogy szégyellem magam, amiért ilyen hülyén viselkedtem. A vihar persze nem tartott sokáig, ahogy jött 5 perc múlva el is múlt, és mintha mi sem történt volna, bújtam az ölébe kiscica módjára egy kis cirógatásért. Ő meg csak mosolygott és huncutul csak annyit kérdezett "Miért hízelegsz, ha olyan csúnya vagyok, mint az ördög?" - Ez így elolvasva, biztosan nevetséges és gyerekes, de hát ezek a hormontabletták furcsa játékot űznek velem, azért normális estben ennyire nem változik a hangulatom egyik pillanatról a másikra. 

   Mikor felállt a géptől és zuhanyozni ment, leültem én, és önsanyargatásba kezdtem. Meghallgattam az Édes kisfiam számot, amitől sírni kezdtem, aztán következett a Sír a telefon és én már zokogtam. Férjem közben visszajött a szobába és szó nélkül várta, hogy, magamhoz térjek.  Miután ez a hullám is elmúlt, odabújtam hozzá és beszélgetni kezdtünk. Abban reménykedtem, hogy most már önmagam lehetek. Előrukkoltam még egy problémával, ami kissé nyugtalanított. A korházban a leszívás vagy megtermékenyítés előtt, ő lekell adja a kisfickókat, amiket ott a korház egyik erre kialakított szobájában kell "termelnie". Már egyszer megbeszéltük, hogy egyedül akarja csinálni, mert így is elég zavarbaejtő az egész. Én beleegyeztem, de zavart, hogy semmi közös így nincs a babacsinálásban, és nagyon mű az egész. Persze tudom, hogy ez butaság, mert inkább örülnöm kéne, hogy egyáltalán van rá lehetőség, hogy az adott helyzetben, mégis gyerekünk lehet. 100 évvel ezelőtt még, életem végéig várhattam volna a csodát és lehet, úgy haltam volna meg, hogy soha nem lettem volna anya. Ezt elmondtam neki is, de ragaszkodott hozzá, hogy mégis egyedül szeretné. Nem firtattam a dolgot, mert tudom, nagyon zavarja ez az egész és, ha azt akarom, hogy a kisfickók erősebbek legyenek, akkor bele kell egyeznem. Ha piszkálom és kéyelmetlen helyzetbe teszem, akkor a picifiúk lehet méggyengébbek lesznek.

   Egész éjszaka rosszul aludtam! Hajnali 4-től pedig már csak forgolódtam az ágyban és vártam, hogy reggel legyen. Idegesített, hogy nem tudtam pontosan mi vár rám. Leszívás vagy felfecskendezés? Ha felfecskendezés, akkor miért az, mikor nem ebben egyeztünk meg a dokival. Pont ő volt, aki a lombikprogramot javasolta. Mire reggel csörgött az óra, fáradtabb voltam, mint este lefekvés előtt.

   Indulás előtt se nem ettem, se nem ittam, mert a papíromon ez állt a leszívási napnál. Felfecskendezésnél lehet enni, de az én helyzetemben, biztos ami biztos, éhesen és szojasan indultam el. Mikor megérkeztünk, valami csodálatos nyugalom kerített a hatalmába. Viccelődtem férjemmel mielőtt bement a "spermaszobába", amin megjegyzem, egy szuperhős ruhába oltözött ivarsejt, névszerint SPERMAN (valami képregényfigura), repült sebesen. Férjem bement, aztán füli érő vigyorral kijött. Nem tudtam, nem elkacagni magamat, de akkorra már ő is nevetett, a többi várakozó csodálkozó pillantását észre sem véve.

   Ezután másfél órán keresztül ültünk és vártunk. Még mindig nem tudtam mi lesz, de már nem aggódtam. (ezalatt az idő alatt a spermalaboratóriumban a férjem szuperhős ivarsejtjeit válogatták ki) 10 előtt pár perccel egy fiatal nővér vagy doki nem is tudom, mert itt conseillére (tanácsadó)-nak nevezik, szólított, hogy menjek vele. A lány fiatal volt és nagyon szép, valahogy egyből szimpatikusnak tünt. Mosolygott, tekintete tiszta volt, látszott rajta, hogy természetesen viselkedik és ez nekem sokat számított. Egy szobába vezetett és elmondta, hogy mivel csak 1 nagy tüszőm volt a másik négyet pedig már nem lehetett kivárni, hogy elérje a 17 mm-t, nem érdemes leszívást csináni. Minimum 3 17mm-es kell a leszíváshoz. Így a dokim, úgy döntött ne hagyjuk kárba vészni ezt az egy petesejtet és próbáljunk meg egy felfecskendezést. Azt is elmondta, hogy a férjem spermája a múltkori katasztrófális eredményhez képest remek lett, és a minimál érték ötszöröse a minősége. Waw, gondoltam magamban, ez azt jelenti, nekem petesejtem van, az ő fickói jók, egyenesen bevezetik őket a méhszájamon felülre, miért ne sikerülne így is és rögtön a baba. Maga a felfecskendezés teljesen fájdalommentes volt. Mikor a lány, Ellen, csinálta teljesen nyugodtan feküdtem, boldognak éreztem magam és végig mosolyogtam. Az egész nem tartott 2 percnél tovább, csak utána feküdnöm kellett még 10 percig összezárt lábakkal, jah és az ágyat amin feküdtem a fenekem alatt megemelte. 10 csodálatos perc következett, csak feküdtem az ágyon, de olyan volt mintha egy rózsaszín felhőn repülnék a kisbabám felé, és már szinte láttam is őt magam előtt, ahogy mosolyogva, két karját felém nyújtva várja, hogy odaérjek. "Megyek kis bogaram" suttogtam "Megyek!".

   A 10 perc elteltével leszálltam az ágyról, felöltöztem és egy pont olyan fülig érő vigyorral mentem ki, mint a férjem a spermaszobából. Megöleltük egymást, mint két kis komisz egy csinytevés után összenevettünk és elindultunk haza.

   Itthon aztán kicsit megijedtem, mert elkezdett picit fájni a hasam és egy pár csepp barnás pecsét volt a bugyimon. Gyorsan utánanéztem a netten és ezt találtam:

"Az ovulációt számos jel mutatja. A leggyakoribb és legjobban felhasználható jel a középidős fájdalom és vérzés. Természetesen ez is csak akkor középidős, ha a ciklus 28 napos, egyéb esetekben eltolódik, ezért helyes lenne ovulációs fájdalom és vérzés névvel illetni. A fájdalom rövid ideig tartó, néha erős, görcsös vagy késszúrásszerű, és nem tart egy napnál tovább. A vérzése egy-három napig tartó, többnyire a mensesnél jóval enyhébb, néha csak barnás maszat.

Oka az, hogy a tüsző megrepedése és a tüszőfolyadék kiömlése a hashártyára fájdalommal és kisebb hasűri vérzéssel járhat és a vér a petevezetőn át megjelenik a hüvelyben is. A középidős vérzés megjelenése tehát nagyon jó jel, mert jelzi, hogy van ovuláció és a petevezető átjárható. Ezt a napot kell "kihasználni", a vérzés ellenére is. Aki a vérzés miatt ilyenkor tartózkodó, az nagyon hatásos fogamzásgátlást alkalmaz."

   Tehát nincs miért aggódjak, ez jó jel! Most már csak türelmesen várnom kell 15 napig, hogy megcsinálják a korházban a terhességi tesztet a vérből. Úgy döntöttem, nem veszek hagyományos terhességi tesztet, kifogom várni a vérbeli eredményt. Túl sokszor álltam már a negatív teszttel a kezben a fürdőben! Nem akarom többet!

   Várok türelmesen, nyugodt vagyok (egyenlőre) és szedem a progesteronos hüvelytablettát napi háromszor, hogy nehogy kilökje a méhem a manócskát, ha az sikerült megfoganjon.

   Azt hiszem, kinőttem a bőrömet! Nem tudom mi van, de sehogy sem férek bele, izgatott vagyok és egyfolytában vakarózok. A tegnap délután felhívtak a korházból és közölték, hogy mivel az a hatalmas tüszőm félő, hogy szétreped, az orvosom úgy döntött, nem vár tovább, szerdán megcsinálja az "incemination"-t. Hopp, juj, ez most mit jelent? Eddig arról volt szó, hogy "in vitro" lesz vagyis lombikprogram és ebben a fázisban tudomásom szerint a "pick up" következik (a petesejtek leszívása). Vagy, most akkor azt az egy petesejtet nem érdemes leszívni? De hát volt még négy 12 mm-es tüszőm, azok szerdáig még nőhetnek! Komolyan mondom, nem értem :S! Vaaaagy, esetleg azt az "incemination"-t úgy értette, hogy igen minden marad az előre eltervezettek szerint, kiszedi a petesejteket és a laborban lesz a megtermékenyítés? Végülis, az is "incemination". Ki érti ezt már? Ha jobban belegondolok, lehet csak én aggódok túl sokat!

   Az este szúrtam magam utoljára!!!!!! Már egészen belejöttem a dologba, de azért fellélegeztem, mikor túl voltam az utolsón. Ez egy harmadik féle hormon volt (HCG), hogy 36 óra múlva szétrepedjen a tüszőm. Szerda reggel, kell menjünk a férjemmel (nevezzük ezután Z-nek), 8:15 kor ő lekell adja a kisfickókat, amiket aztán alaposan átválogatnak, hogy a legjobb és legerősebb termékenyítse meg a petémet(imet). Aztán én következek 10:30kor, és majd megcsinálják, amit fent említettem. Már alig várom!

   Nagyon szeretném, ha egyből sikerülne a baba, bár tudom csak 40% az esélye. Azzal áltatom magam, hogy nem leszek csalódott ha nem sikerül első próbálkozásra, hiszen erre felkészítettek, de tudom nagyon is csalódott leszek. Semmi értelme megjátszam magam, ez van és kész. Annyira türelmetlen vagyok, hogy az este is 9kor lefeküdtem, csak azért, hogy gyorsabban vége legyen a napnak és végre kezdődjön egy másik. Pf, ha már most ilyen türelmetlen vagyok, akkor mi lesz a beültetés utáni két hétben, amikor csak várnom kell, hogy lássuk megmaradt-e a baba vagy sem. Befogok golyózni! Kikellene dolgoznom valami figyelemelterelő haditervet arra az időszakra. De mit? Nah, ezen még gondolkozok!

   Az utóbbi két napon nem írtam, mert nem igazán volt mit. Hétvége volt, a korházba nem kellett menjek, így hát az én bébikémmel két teljes napot lustálkodtunk és csak egymással foglalkoztunk. A sok hormonos gyogyinak kezdenek mellékhatásai lenni (feszült vagyok, türelmetlen és kissé érzékeny), tehát igazán jól esett, hogy kényeztet.

   Nem tudom miért, de az az érzésem volt egész hétvégén, hogy valami nem lesz rendben és nem fogják tudni megcsinálni a leszívást vagy a beültetést. Szerencsére ma mikor mentem ultrahangra, mondták, hogy minden rendben, az egyik tüszőm még mindig óriási, de még megvan és ez a lényeg, és már fejlődött hozzá még négy kb. 12mm-es is. Ez azt jelenti, minden a doki tervei szerint halad! Most az a legnagyobb dilémám, hogy a reggeli szurik elfogytak és nem tudom, kell-e még venni tovább. Sebaj, úgyis telefonálnak később az eredménnyel, akkor majd megkérdezem.

   Nagyon megvagyok elégedve a korházzal, szervezetten működik minden és az orvosom is tudja mit csinál, csak az ápolónőkre haragszok kicsit. A múltkor, az egyik kétszer szúrt meg, mert elfelejtett két tubusnyi vért venni, ma meg egy másik ápolónő elpattintotta az ért amiből vette a vért. Én nem vagyok ápolónő, de már vártam, mikor fog ez bekövetkezni. Nagyon vékonyak az ereim és már tiszta lila, kék a vénám a sok szúrkálástól, így nem volt meglepetés a mai eset. Mivel nem sikerült elég vért vegyen a "váratlan" esemény miatt, a másik kezemet is megszúrta. Komolyan mondom, már olyan a két karom, mint egy drogosnak.

   A korházból sógornőmhöz vettem az irányt, de a kis csavargó, már megint a városban sétafikált, így nem találtam otthon. Iszonyúan hiányzott, hogy beszéljek valakivel, így felhívtam a legjobb barátnőmet. Olyan rossz, hogy ő nincs itt velem (férjével, aki a legjobb barátom és fiával, aki a keresztfiam) és sajnos internetjük sincs, így csak ritkán beszélünk.  Nem akartam, de nem bírtam visszatartani és elbőgtem magam a telefonba. Annyira hiányoznak, hogy azt elmondani nem tudom :(. Tervezzük, hogy eljönnek karácsonykor hozzánk és remélem nem jön közbe semmi, mert látni akarom őket. Szeretnék végre újra leülni Renivel és órák hosszat csak beszélgetni és beszélgetni, mint annak idején (minden nap). Talán ez az, ami a legjobban hiányzik itt Brüsszelben, és persze az anyukám. Bárcsak ne lenne ez a 2000 km-nyi távolság! Offf, nem is tudok most erről többet írni, mert szorul a torkom és azt hiszem mindjárt megint itatni fogom az egereket :S.

   Remélem, a héten végre leszívják a petéimet és fellélegezhetek, hogy az első fázis rendben ment !!

   Ma csak este kellett menjek a korházba fél 7-re. Estig a házban matattam, aztán 6 körül elmentem a napi vizsgálatra. Nem tudom az injekciók hatásától vagy mitől, de a buszon a korházba menet nagyon rosszul éreztem magam, fájt a hasam, felvoltam puffadva és hányingerem volt. Még azt sem hallottam, amikor a férjem telefonon próbált elérni.

   Szerencsére ma nem vettek újra vért, csak egy ultrahangot csináltak. Vicces, megint az a doki volt ott, aki annak idején a hiszteriszalpingogrammot csinálta. Meséltem már, hogy jártam akkor? Nem? Hát az úgy volt, hogy délre kellett menjek ezelőtt körülbelül másfél hónappal. Persze, mikor az ember Brüsszelben a legjobban siet, biztosan aakkor történik valami és a leglassabban ér oda. Hát én is így jártam! Elkéstem, és mikor felértem a klinika 3. épületébe a második emeletére és jelentettem, hogy megérkezetem, mondták, hogy nem ide kell jönni, menjek le a földszintre. Lementem, de ott meg azt mondták, menjek az elsőre. Loholtam a lifthez, mert már nagyon késésben voltam, de az elsőn is azt mondták, hogy nem jó helyre jöttem. A nőci, aki ott volt, megpróbálta elmagyarázni, hova kell menjek, de a korház egy kész labirintus és én meg iszonyúan tudok tájékozódni, főleg ha még gondolkozni sem tudok, annyira sietek. Elindultam a nő által lefirkantott térkép szerint, amikor egy fiatal srác (azt hittem valami gyakornok vagy ápoló) utánam jött, hogy éppen engem keres és mondta, hogy menjek vele, mert ő elvezet. Naivan azt hittem, hogy az első emeletről a nő küldte utánam, hogy segítsen. A jóképű, barnahajú, kék szemű, szexis fenekű fiú elvezetett a radiológiára és mondta jelentkezzek az ottani információs irodánál. Jelentkeztem, és hopp, közlik velem, nem ide kell jönni! Na ekkor már végképp kétségbe estem. Átküldtek a folyósó végére, hogy ott jelentkezzek. Mikor odaértem két nő hevesen magyarázott éppen egy külföldi nőnek, aki semmit nem értett abból, amit mondtak neki. 10 perce vártam már, hogy sorra kerüljek és már 1 órás késésben voltam, amikor egy ujabb pasas tünt fel mellettem és látva leplezetlen idegességemet, megkérdezte mit szeretnék. Mikor odaadtam a küldőpaíromat, ő is azt mondta éppen engem keres. Nocsak, milyen keresett személy vagyok, ez már a második ember aki engem keres. Elkysért egy öltözőhöz, ahonnan egyenesen a vizsgálatra mentem. Na ekkor ért a meglepetés! A doki, aki a vizsgálatot csinálta, nem volt más, mint a jóképű, barnahajú, kékszemű, szexis fenekű fiatal "srác" volt. Azt hittem, most már végképp elsüllyedek szégyenemben előtte állva deréltól lefele teljesen mesztelenül. Azt hiszem, ilyen zavarban még sose voltam, arról nem is beszélve, hogy felkellett másszak a nőgyógyászati asztalra és kikellett tárulkozzak előtte. A vizsgálatból, ami tulakdonképpen elég fájdalmas, szinte semmit nem éreztem, egyetlen dologra koncentráltam, hogy mihamarabb vége legyen és én elmenekülhessek a jóképű doki kezei alól. Fellélegeztem, mikor kész volt, de a dokika, még ott tartott pár percig, mert fontosnak tartotta elmagyarázni, hogy az egyik petevezetékem elvan dugulva és ezt meg is mutatta a képernyőn (persze én még mindig bugyi nélkül álltam mellette és a pulóveremet huzigáltam nem sok sikerrel, hogy takarni próbáljam mesztelenségem). 

   Szóval, ez a doki várt rám már megint, hogy megcsinálja az ultrahangot. Szörnyen zavarban voltam már megint, mert hát kit érdekel, ha egy öreg kopaszodó doki vizsgálja, de egy ilyen cukidoki előtt azért nem valami kellemes szétteni a lábamat. De nem számít, a baba a lényeg, és ez a legkevesebb, amit megtehetek érte.

   Az ultrahang eredménye nagyjából ugyanaz lett, mint tegnap, sok kis tüsző és köztük egy óroási, de majd tudják az orvosok mi a teendő ilyen helyzetben, elhatároztam, nem aggódok emiatt, mert az csak nekem lenne rossz. Most egyenlőre nem tudom, mikor kell újra menjek, de majd telefonálnak.