Sajnos ma már nem ment minden olyan rendben, ahogy azt reméltem. Reggel beadtam magamnak a szurit (a reggeli nem stimuláló, hanem a tüszők szétrepedését gátolják), de amilyen kis butus vagyok, állva szurtam meg magam. Ez rossz ötlet volt, mivel a hasamon a bőr kifeszült és e tút sokkal nehezebben nyomtam be. Nah, ilyet se csinálok mégegyszer!
A korházba korábban kellett menjek, aminek örültem, gondoltam lesz időm ma kicsit tengeni lengeni. Hamar sorra kerültem, csak akkor csodálkoztam kicsit, amikor a szédült nővér, aki a vért veszi csak egy adagnyit vett (eddig mindig kettővel vettek), de gondoltam, csak tudja mit csinál. Aztán bementem az ultrahangra és kiderült, hogy van egy tüszőm, ami a többinél sokkal nagyobb és az ultrahangos orvos arckifejezéséből azt szürtem le, hogy ez nem jó. Később ezt szóban is megerősítette, csak azt nem értem, hogy ez miért nem jó, azaz van rá teóriám, de az még nem biztos. Mikor kijöttem az ultrahangról, a nővér, aki előtte a vért vette, szólt, hogy elnézést kér, de elfelejtett még egy adaggal venni. Tudtam, hogy ez lesz!! Kénytelen voltam, odanyújtani a másik karom, hogy azt is szúrja meg. Nem haragudtam rá a figyelmetlensége miatt, de azért jobb lett volna, ha csak egyik kezemből veszi a vért. Már lassan annyi lyuk van rajtam, mint egy szitán, belém töltenek egy pohár vizet és kifolyik a sok lyukon.
Kicsit elkenődve, sógornőmhöz vettem az irány, amit nem bántam meg, mert egész délután 4-ig elsétáltuk, traccsoltuk a napot :). (Köszi Emő!!!)
Mikor hazaértem, skypeon rácsörögtem anyára és neki is elmondtam, hogy állunk a lombikkal. Láttam rajta, hogy aggódik értem, de hiába próbálom meggyőzni, hogy jól vagyok, minden rendben, mert tudom úgy is nyugtalan. Jó, jó tudom, egy anyának a gyermeke a legfontosabb, ezt pont én ne tudjam, mikor az én gyerekem még meg sem született,de már a legfontosabb számomra (meg a férjem) (meg anyukám)!
Az este a szuri után (ami már simán megy) nagy meglepetésemre 9-kor elaludtam. Ez érdekes, mivel én ilyen korán nem szoktam elaludni, vajon ez már mellékhatás? Körülbelül 1 órát aludtam, mert szörnyű álmom volt és riadtan ébradtem fel. Azt álmodtam, hogy egy kis kunyhóban laktunk és mindenki aki fontos nekem mellettem volt: férjem, anyukám, mamuci, papa és öregmama is. Én 9 hónapos terhes voltam és állandóan attól rettegtem, hogy összedől a kunyhó amiben lakunk. Hiába szóltam mindenkinek, senki nem vette komolyan a megérzésem. Mikor elkezdődött a szülés, egyszer csak mint egy eszement őrült kirohantam hasamat szorítva a kunyhóból és ordítani kezdtem, hogy "összedől". Szerencsére mindenki utánam szaladt, hogy lássák mi bajom van, amikor tényleg összedőlt a ház. Ekkor ébredtem fel! Nem szeretem az ilyen álmokat, mert bár nem hiszem, hogy az álmok a jövőt mutatnák, de világossá vált mi is az, amitől igazán rettegek.
A családom és a bitonságot nyújtó otthonom elvesztése, amikor jön a baba - ez az, amitől félek! Nah, de ne butáskodjak már, miért veszíteném el? Nyugi, minden rendben lesz!
Utolsó kommentek