Jaj tudom, már nagyon régen nem írtam, mondjuk úgy, koca blogger vagyok. De nem akarok mentegetőzni, az ok csak annyi, hogy nem akartam elkiabálni semmit, amíg nem biztos.

    Az eseményeket a petesejtek leszívásánál hagytam abba. Nos, a leszívott 15 petesejtből nem volt jó csak 9, abból a 9-ből csak 6 termékenyült meg, viszont a 6 embrióból a biolügus szerint csak 2 igayán életképes maradt. Ezt akkor tudtam meg, amikor 6 nappal a leszívás után mennem kellett a beültetésre.

    A beültetésre sógornőmmel mentem, majd kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy már terhesen megyek haza. A korházban megint kaptam egy szobát, ahol a beültetés után feküdnöm kellett pár órát. Amikor az embriót betették, nem éreztem semmit, próbáltam minél lazább lenni és nyugodt. Sógornőmmel jól elszórakoztunk, beszélgettünk, majd hazabuszoztunk.

    Nem tudom elmagyarázni, mit éreztem a következő napokban, de szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nincs miért aggódjak, mert az embriókám befészkelte magát és ott is marad. Fizikailag pesze szinte ugyanazt éreztem, mint az inszeminációkor (fájtak és megduzzadtak a melleim, fájdogált a hasam, érzékeny voltam mindenre és egyfolytában szomjas), mégis volt valami más is. Tudtam, hogy terhes vagyok! 12 nap múlva kellett menjek vérvizsgálatra és mikor délután felhívtak a pozítiv eredménnyel, majdnem elvisítottam magam örömömben.

   Ma 6 napos és 6 hetes terhes vagyok és ma voltunk először ultrahangon. A férjem annyira türelmes velem, annyira vigyáz rám és annyira büszke, hogy úgy érzem napról napra jobban szeretem (már lehet ennél jobban szeretni). Az ultrahangra is együtt mentünk, reggel óta lázban égtünk, hogy végre láthatjuk pocaklakó manócskánkat. A kis töpörtyű már 6,1 mm és már dobog a pici szive. Kértünk képet is, amit ki is tettem a kandallo fölé egy szivecskés képtartóba. Persze a képen nem sok látszik, inkább csak egy kis foltocska, de ez a kis foltocska a miénk, akire már olyan régóta vártunk.

   Tudom, hogy minden okkal történik, és hálás vagyok a jó Istennek, hogy vigyázott rám és úgy alakította a sorsom, hogy idekerültünk Brüsszelbe és lehetőségünk volt erre a lombikbébi programra.

    A gólya végre elindult!