Tegnap este nagy unalmamban beírtam a googlebe az Édua nevet. Érdekes, de ahogy telik az idő és ahogy egyre nő a pocakom ez a kis tündér benne egyre valóságosabb kezd lenni. Fura, de eleinte olyan volt mint egy álom, egy vágy ami végre teljesül, de csak ígéret volt, most viszont már mozog és rugdos. Szóval, ahogy az álom kezd egyre inkább valósággá válni, úgy az Édua név is kezd egyre inkább átalakulni. Már nem csak egy név, hanem egy személy, az én kislányom.
Nah, de ott tartottam, hogy az este megint Éduák után nyomoztam és kiderült nem is olyan ritka ez a név, mint ahogy első hallásra tűnik. Kiderült, hogy van két igen híres Édua napjainkban:
1. Szűcs Édua - aki grafikusművész és rengeteg illusztrációt készített tankönyvek, gyermekkönyvek számára. Ha többre vagy róla kiváncsi: http://www.edua.hu/Magyar/magyar_osszefoglalo%20lap.htm
2. Zádory Édua - hegedűművész
A történelem is megörzött egy igen híres Éduát! IV. (Kun) László király egyik s "rangelső" szeretőjét hívták Éduának. A csinos kun leányt talán anyja - aki magát büszkén a kun "császár" leányának mondta - udvarában ismerhette meg az uralkodó.
Persze, hogy milyen megjelenése lehetett a hölgynek - képi ábrázolások híján - csak a fejleményekből sejthetjük. Tény, hogy László élete végéig ragaszkodott hozzá. Egy időben még a mai Margitszigeten internált királyné, hivatalos felesége, Anjou Izabella (Magyarországon: Erzsébet) javait, birtokait is a kezébe adta. Vagyis "de facto" királyné volt.
Arany Jánosnak is van egy költeménye Édua cimen, ami szintén Kun László szerelméről szól.
ÉDUA
I.
Leáldozott a nyári nap;
Ellobbant a keskeny darab,
Mely, mint tüzes karaj-szelet
Csillámla még Sárrét felett.
Sugári gyorsan elhagyák
Az oly kedves játszó tanyát
Várad hegyes ormózatán, -
S repültek mind anyjok után.
Az ellapúló réteken
Feszíti utját a Kerezs,
Lankadva bár - mint idegen,
Ha éji megszállót keres.
Habja ezüst, habja fodor,
Fövény helyett aranyt sodor;
Fürtjét az alkony hűs szele
Lágyan borzolja fölfele;
Míg a kicsiny fényes halak
Hűtőzni fel-felugranak.
Mint tómadár - fészkén megűl
A vén halász egy szó nekűl,
Hálóját meg-megemeli,
A szűz vizet mérlegeli.
Pihenve ring a méla komp,
A locska habbal álmodik; -
Messzünnen még egy-egy kolomp
Dagadó nyelve hallatik,
Aztán karámhoz tér a nyáj;
Aztán elcsöndesűl a táj,
Csupán a fűzlevél zizeg,
Hab háborog, szellő sziszeg.
II.
De robban, ím, az éj lovagja
Várad felől, a víz-szalag
Mentén, kivál' egy árny-alak
Mint a homály sötétebb magja.
László az, a magyar király,
Nyugotra vágy, nyugotra száll;
Lova puha fűben tapod,
Előzi a futó habot;
Mint könnyü sas árnyéka, illan,
Ezüst patkója néha villan;
Út nélkül, a tarjáni part
Hosszába, mind napestre tart,
Követi a folyam vizét,
A szerelem-csillag tüzét.
Körözs folyó, sebes folyó!
Hová sietsz! ne fuss, ne vágyj:
Nem lesz neked nyugatra jó,
Mély a Tisza, veszélyes ágy.
És te király, László király!
Vesztedre szállsz ma oly igen:
Nyugot felé borúl a táj,
Villám rebeg Körözs-szegen.
III.
Ölében a vidám Körözsnek,
Öntözve habjától körösleg,
Ma már falu és vár helye,
Akkor gulyák bő mezeje, -
Terűl egy félsziget: Körözs-szeg.
Ott lenge sátor és faház
Alatt szilaj kun nép tanyáz;
Mozgó faluit, városit,
Le a Tiszáig, Marosig;
Hol itt emelvén, hol amott,
Mint tengeren szél a habot.
Az alföldi nagy oceán
Örök vándorlás színhelye;
A törzs-apa, család feje,
A férj, a nő, fiú, leány,
Ifjú, öreg, úr vagy cseléd;
Magával hordja mindenét,
S veszteg marad, vagy útra kel,
Amint a nyáj bőven legel,
Vagy szűk mezőt nyujt már a hely.
Így él e nép. Most a Körözs
Partján tanyázik egy törözs,
Beláthatatlan sokaság,
Pezsgő, tolongó tarkaság,
Szemnek vidor látványa nappal,
Mint zöld tenger, borítva habbal,
Vagy, mint tavasz-fordúlaton
A jéggel zajló Balaton; -
Egy város ez, mely szétriadt,
Mintegy a félelem miatt,
Most utca, ház s nép, rend nekűl,
Ki merre lát, úgy menekűl; -
Egy - félig tábor, félig vásár,
Hol kézről-kézre áldomás jár
És a kupa vigan forog; -
De majd zárkóznak a sorok,
Egymással szembe ront az él,
Nyerít a kürt, cseng az acél,
Fölsí a had, a mén prüszög,
Cikáz a nyíl, a hosszu pányva
Ló és lovag nyakába hányva...
Már-már felejti vad tüzök,
Hogy az egész játék csupán,
Mint álomkép a harc után.
IV.
Középen egy magasabb hátra
Emelve, áll Árboc fasátra;
Könnyű, világos épület,
Mint délibáb a sík felett.
Avagy tündéri palota,
Melyet varázs büvölt oda.
Karcsú, virágzó oszlopok
Között a vászonfal lobog;
Árboc gyanánt emelkedő
Tornyokkal díszes a tető,
S a tornyon erkely-féle dúc,
Hová az őr vigyázni kúsz.
Köröskörűl, tornáca széles
Kalapján, mint jégcsap, szeszélyes
Faragvány csüng, hintáz alá,
Mi sem látszik hogy tartaná,
Akár nézd a Baradla-ürt.
Hol a kő függ, mint lenge fürt.
A lépcső, mint kúszó növény,
Indul meg a hajlék tövén,
Fel a tetőre, hol kies
Szellő csapong, ha jő az est. -
Onnan tekinte ma tova:
Árboc leánya: Édua;
Szivében annyi édes emlék,
Halottiból, újjá-szülemlék:
Midőn bizvást ölelte át
Magyarhon legszebb férfiát,
Lászlót, a koronás királyt.
Az első néma szív-csere,
A hosszu küzdés ingere,
Az arcon égő csába szók,
Az önfeledte szűzi csók...
Ama fél dac, fél engedés,
Ohajtva félt legyőzetés...
Hosszú napok, rövidke éj,
Az oltva gyúló szenvedély,
Mely, mint sebes tűz, oltva még
Hatalmasabb lángokkal ég:
Mindez megújult, - mert hiszen
László ma itt, László izen! -
De hát az egyszer eldobott
Sziv nem követel más jogot?
Vagy oly virág a gyönge nő
Szerelme, mely taposva nő?
Vagy úti sár, vagy úti por
S ahoz ragad, ki rátipor?
Vagy árnyék, mely nyomon követ,
Bár meg se lásd, bár föl se vedd?
Vagy lapta, mely, bár falra dobd,
Öledbe visszaszáll legott?
Vagy festett báb-arc: egyre víg,
Ha elvetik, ha fölveszik?
Vagy eb, mely a kegyetlen gazda
Lábához vonja életét,
Hogy, melyet a kin megszakaszta.
Kifúja hű lehelletét?
Ez-é a női szerelem?
E szenvedő, igénytelen?
Örömben élv, bánatba' kín?
Nyugodt lemondás ajakin?...
Egy szikra, melyet, mint hamu,
Őriz meg a sok évi bú,
S egy új lehelet lángra fú?...
Igen! de e láng a boszú...
V.
Nem mondom én, hogy Éduának
Eszébe ily képek jutának:
Mint törzse, műveletlen ő,
De érzésben szilaj, de nő!
S midőn a titkos izenet
Fülébe sugta a nevet,
Melyhez öröme, bánata,
Gyönyöre és gyalázata,
És élete és mindene
Csatolva volt: fölrettene,
Mint őz riad, hallván zörejt,
S fél futni, fél maradni helyt.
Halvány arcát egy röpke láng
Futá el, percnyi lob gyanánt,
Mikép sötét ablak alatt
Ha lámpa gyorsan elhalad,
Egy percre átgyúl az üveg,
Aztán megint sötét, hideg.
Úgy Édua. Szivén a seb
Csiklándva most, még mérgesebb;
Az édes csöpp hiába vív,
Legyőzi a keserü szív,
Le a szerelmet szégyene,
Eljátszott női mindene,
Vetélytársak... egy Mándola...
Ime, hová aljasula!
S az önbecsérzettől üres
Szivben ne nőt - szörnyet keress!
VI.
"Atyám, atyám, csak jelszavad!
S kezedben ő. A büszke vő,
Ma este még sátramba jő,
Ki megtiprá kemény hadad,
Ki eltiprá leányodat."
Szólt és a nyargaló követ
Lászlóhoz vitte a nevet:
"Nyil" - "Édua": ez volt a szó,
A tábori találkozó.
Most a király az édes névvel
Rakodva, zümmög mint a méh,
Amint ujúlt szerelmi hévvel
Röpül a boldog kas felé.
Egész nap azt susogta nyelvén,
Mint aki fél, hogy majd feled:
Pedig más jelszóra felelvén
Se tudna mást, csak e nevet.
"Nyil?" kérd az őr, hol szembe áll,
Rá "Éduát" dob a király,
Sajnálva szinte, s féltve hogy
Ez alamizsnán kincse fogy:
Őrtől azonban őrhöz ér.
Kunos magyar nyelven beszél,
Kún rajta fegyver, öltözet:
Megszokta régen e mezet;
Csak fényesen vállára omló
Szögfürteit nem érte olló
1850-es évek
Kifejlés az lett volna, hogy Édua a szerelmes órán megbánja árulását,
mert szereti Lászlót, - s meg akarná menteni; apját rá is beszéli, de
a kun fők, Törtel, Kemenes, stb. betörnek, Édua leszúrt testén át, a
királyhoz, és megölik. Árboc fájdalma végezné be a jelenetet. A. J.
No, és végül, de nem utolsó sorban ajánlom Nagy Hajni fotóművész a következő képeket készítette egy 5 napos Éduáról, akiről így ír blogjában:
"Micsoda nap! Nagy izgalommal vártam már, h a mindössze 5 napos szépséges nevű kicsi Lányt, Éduát - becenevén Édit- lefotózhassam . Az Édua kun eredetű név, jelentése kelő Hold. ( mintegy érdekességképp :) ..)
Tehát Édi.
Igazából nehéz szavakat találnom, mivel Édua csodálatos Kislány, egy csodálatos Anyukával és Nagymamával.
Volt egy hosszadalmasabb altatási folyamat, amit türelmesen,izgatottan kivártam.
Édi egy idő után elaludt, és sikerült lefotóznom ezt az apró, tündéri teremtést.
Mutatom."
Utolsó kommentek